Hiányzol. Veled akarok lenni! Szeretném, hogy átölelj, és, hogy ugyanazt érezd, mint én irántad. Hogy szorosan magadhoz húzz és ne engedj el. Hogy érezzem a szíved dobogását. Akár meg is fordíthatnál, hogy te is érezd az enyém, hiszen ha veled vagyok annyira dobog a szívem, hogy az egész testem lüktet tőle. Szeretném, hogy mikor félnék, hogy vége lesz, felemeld ujjaddal az állam, hogy a szemembe tudj nézni. Szeretném, hogy azt súgd a fülembe, hogy "Sosem hagylak el! Szeretlek!", hogy mosoly kerülhessen végre az arcomra. Szeretnék veled lenni, hogy mindketten boldogak lehessünk. Szeretnélek ölelni és boldoggá tenni. Mindig itt vagyok neked, ha szükséged van rám! Te is itt vagy nekem? Hiányzol! Az ajkam bizsereg. Vágyok egy csókra. Tőled! Annyira hiányzol. Bárcsak hallhatnám a hangod. Azt a kis furcsa mosolyt a hangodban, mikor butának tartasz, vagy azt mondod lekicsinylőn "Cica!" Bárcsak érzelem is lenne mögötte. Fogni szeretném a kezed! És Te is foghatnád az enyém! Szeretlek! Mikor fogod te ezt újra mondani nekem? Soha?! Most ettől félek. Hiányzol! Szeretlek!
Ui.: Remélem még valaha lesz közös jövőnk ♥ :(

pfff.

Megesik néha, hogy a nő eltitkolja a férfi előtt mindazt a szerelmet, amelyet iránta érez.. a férfi pedig színleli neki mindazt a szerelmet, amelyet nem érez iránta..

Eldobtad őt!
Eldobtad azt a lányt, aki bármit és mindent megtett volna érted. Eldobtad azt a lányt, aki mindenét neked adta, és bízott benned. Eldobtad azt a lányt, aki mindent beleadott, hogy ott lehessen neked. Eldobtad azt a lányt, aki elküldött magától mindenki mást, mert bebeszélte magának, hogy nem bízhat bennük.
Eldobtad azt a lányt, aki az egész világot benned látta.
Eldobtad azt a lányt, aki keresztül ment a poklok poklán, hogy veled lehessen.
Eldobtad azt a lányt, aki hajlandó volt várni, ameddig csak kellett, csak hogy a tiednek hívhassa magát.
Eldobtad azt a lányt, aki még mindig akart téged, miközben te semmiként kezelted.
Eldobtad azt a lányt, aki hónapokat töltött reménykedve, hogy ti ketten végül együtt lesztek.
Eldobtad azt a lányt, aki sokáig fent maradt azon izgulva, hogy vajon jól vagy-e.
Eldobtad azt a lányt, aki továbbra is annyi mindent megtett érted, még ha tudta is, hogy semmit nem kap cserébe.
Eldobtad azt a lányt, aki nem hallgatott azokra, akik rosszat mondtak rólad.
Eldobtad azt a lányt, aki a világon bármit megtett volna érted.
Eldobtad őt.
És tudod mit?
Most elveszítetted.

so true.

*Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. 'Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök' – gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig...*

Ne aggódj, hiányozni fogsz neki. Ő cseszte el. Ő hibázott. Nem volt elèg okos. ha okos lett volna, ràjött volna, hogy nem szabadna lemondania ròlad. De nem volt az, ès most elment. Ne hìvd fel azzal, hogy hiànyzik. Nem ő hiànyzik neked, hanem az, ami règen volt. Most màr vàrsz valakit, aki bebizonyìtja neked, hogy nincs rà szüksèged. Ígèrem, ez a valaki itt van egyből, de először el kell engedned őt ès a hülyesègèt. Egy nap vissza fog tèrni, ő lesz az, aki felhìv, hogy elmondja, minden este hiànyoztàl neki. Meg fogja kèrdezni a baràtait, hogy mèg mindig èrdeklődsz-e irànta. Most rajtad a sor, hogy azt mondd: "bazd meg, a tièd voltam ès te mindent elcsesztèl."Most pedig keress okokat arra, hogy boldog legyèl nèlküle. Ne üzenj neki, ne ìrj hozzàszòlàst neki, ne beszèlj vele. Csak mosolyogj rà ès emlèkeztesd arra, hogy egy tökèletes lànyt engedett el!

Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább.
Nem tudok már hinni, s remélni egy életen át. Nem tudom hazudni hogy jól vagyok, mosolyogni mindenkire, mikor belül meghalok ..

- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
- Én? (...) Semmit. Éltem.

Nem rád vagyok dühös, hanem magamra. Magamra, amiért mindig kedves voltam veled, hogy mindig bocsánatot kértem (olyan dolgokért is, amit el sem követtem), hogy az életem részéve váltál, hogy tőled függtem, hogy rád pazaroltam az időm, hogy folyton megbocsátottam, hogy rólad álmodoztam; de leginkább azért vagyok dühös, mert nem utállak. Tudom, hogy ezt kellene tennem, de képtelen vagyok rá.

Te voltál már úgy, hogy azt hitted, belehalsz a fájdalomba annyira hiányzik? Szereted tiszta, mély szerelemmel. Hittél neki, bíztál benne, a nap minden órájában rá gondoltál, felnéztél rá, ölelő két karja közt megnyugvást találtál. Lested a gondolatát, remegve vártad a telefonját, éjszaka átbuszoztad a várost, hogy vele lehess. Mindent megtettél érte, mégis vége lett és nem tudod miért.. Azt hitted, az aranyfonál, amivel összekötött a sors benneteket, soha nem szakad el... Tévedtél. És vársz egy jelre, telnek a napok, hónapok, évek... és Te vársz...

Ennyire kicsinek és elhanyagolhatónak soha nem éreztem magamat, mint most. Mintha egy mély gödörben ácsorognék, és nem vesz észre senki. Sikítanék, de nem tudok. Nem veszik észre, hogy bajban vagyok és csak egy segítő kéz kéne, ami kihúzna ebből a félelmetes magányból. Csak állnak és néznek, én pedig szerencsétlennek érzem magam, hogy még mindig elhiszem, hogy számíthatok valamelyikükre. Mekkora hülyeség ! Ideje lenne, hogy megtanuljam, csak magamra számíthatok. Nem bízhatok azokban az emberekben akik körülvesznek engem. Utálom őket. Nem akarok közöttük élni. Leszívja minden erőmet az, hogy valahogy elviseljem a sok gyökér jelenlétét. Idegesítenek ezek az emberek. Azt hiszik, hogy ők most kibaszott felnőttek, hogy mindig buliznak, isznak, cigiznek ... Nem veszik észre, hogy igazából milyen gyerekesek. Nem csak a szüleink dolga, hogy vigyázzanak ránk, magunkért is felelősséget kell vállalnunk. Minden tettünkért. Minden rossz tettünk életünk része. Hiszen ebből tanulunk a legjobban. Mindenki hibázik, senki sem tökéletes, de törekedhetünk arra, hogy olyan életet éljünk, ahol még a kisebb-nagyobb botlásokat sem szégyelljük.

Így működik az élet. Örökké úgy teszel, mintha nem érdekelne, hogy egyedül vagy, aztán jön valaki és kitölti a kis űrt, amit te sokáig elhanyagoltál. A dolgok nagyszerűek. Azt gondolod 'ejha, most az egyszer végre boldog vagyok', és amint megszokod, hogy ott vannak neked, ott hagynak. Újra egyedül vagy. Még jobban, mint azelőtt, és azt mondod magadnak, hogy nem fogsz többet találkozni valakivel, aki betölti a helyüket. De fogsz, és találkozol is. És ez megismétli önmagát.
Újra, és újra, és újra ...

heló bébi, hol vagy? már nem talállak
nélküled nem vagyok csak egy magányos vadállat
Homályos hajnali ködben elvesződő emlék
egy költő és a múzsája, ... nem rég
ott sétáltunk, ketten a parkban
én mindent odaadtam, leszartam ha nem kaptam
hiányzol, nem azért mondom hogy tudtodra adjam
csak könnyebb lesz a szívemnek,ha mindent ki ugattam
nem voltam önző, nem kamuztam neked semmit
komolyan mondtam hogy nem szerettem még így soha senkit
de nem bánom hogy elmész, ne nézz hátra eredj
vissza fogsz még te sírni, addig a magányba meredj!
tudom én azt jól, hogy neked is hiányzik
csak nem mered bevallani,hogy mindenki hibázik
ja...